A Káli-medence jövője
kutatás a Káli-medencében
Műhelybeszélgetések
kutatás a Káli-medencében
Helyi élelmiszerrendszer
kutatás a Káli-medencében
Kérdőívek
interjúk
kutatás a Káli-medencében
Turizmus
kutatás a Káli-medencében
Terepgyakorlatok
kutatás a Káli-medencében

A kutatásról

A ’Lo-Káli’ kutatás 2019 és 2022 között zajlik a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont szervezésében. Annak szeretnénk utána járni, hogyan vált a Káli-medence az elmúlt 10 év alatt értelmiségi menedékhelyből a falusi turizmus felkapott célpontjává, és mindez milyen hatásokkal jár a helyi közösség, a gazdasági, kulturális és természeti környezet szempontjából. A résztvevő kutatók neves egyetemek és akadémiai intézetek munkatársai (szociológus, helyi gazdaságfejlesztő, néprajzos, környezetpszichológus, élelmiszerlánc-szakértő). Egyetemi hallgatóink is segítenek a munkában. Interjúkkal, kérdőívekkel keressük meg a helyieket és az idelátogatókat, műhelymunkákat, konferenciákat is szervezünk a következő három évben.

A projekt során számítunk a helyi lakosok együttműködésére és részvételére. Célunk a tudományos eredmények mellett az is, hogy segítsünk megőrizni a Káli-medence értékeit, a ’hely szellemét’, megtalálni azokat az utakat, amelyeken járva a táj és a benne élő emberek a haszonélvezői és nem az áldozatai lesznek a változásnak.

Kutatásvezető: Dr. Nemes Gusztáv

Bővebben

Partnerek

Nemes Gusztáv

kutatásvezető

Orbán Éva

kutatási asszisztens

Balogh Pál Géza

kutató

Dúll Andrea

kutató

Lajos Veronika

kutató

Szegedyné Fricz Ágnes

kutató

Tomay Kyra

kutató

Ha kérdésed van, vagy kapcsolatba akarsz lépni velünk, mert a Káli-medencében élsz,

ide jársz, vagy csak érdekel a téma, keress meg minket!

Írj nekünk!

Publikációk

Konferenciák

Error: Embedded data could not be displayed.

Kontakt

telefon:

+36 20 3973953