Kutatótábor - Móni élménybeszámolója

2019. augusztus 15. csütörtök – Móni

Cenzusos kérdőívezés Köveskálon

Mikor kimentünk a terepre először felosztottuk az utcákat, hogy merre is menjünk majd egy táblázatba írtuk be miszerint már egy házba bejutottunk vagy nem sikerült. Elsőre nehéz volt elkezdeni becsengetni a házakba és várni a választ milyen módon fognak reagálni ránk. De szerencsére nagyon kedves fogadtatásban részesültem az első háznál. Készségesen válaszolt a kérdéseimre és még a házát is megmutatta a néni.

Utána viszont mélyrepülésnek éltem meg a napot mivel sokan visszautasítottak vagy ignoráltak és rá kellet jönnöm, hogy nem a személyem ellen, mondanak nemet, hanem amiatt amit képzelnek. Sokan azt hitték aláírást gyűjtünk vagy valamilyen politikai dologban járunk el, így nehezebb dolgom volt, mint gondoltam volna.

Ezen a napon sokat tanultam arról, hogy milyen is a kérdőív másik oldalán állni. Számomra óriási érzékenyítésben részesülhettem, ami előrébb vitt a fejlődés útján. Rengeteg séta után este hét körül elindultunk haza és várt minket a finom meleg vacsora, ami leves és milánói makaróni volt. Jóllakottan elkezdtük felvinni a napi kérdőíveket serényen majd össze ültünk és megbeszéltük, hogy kinek milyen volt a napja milyen érdekességet tapasztaltunk vagy milyen akadályokba ütköztünk.

Néhány kép a napról:

Kép: 2020-08/terepgyak-01-m.jpg
Kép: 2020-08/terepgyak-01-ma.jpg
Kép: 2020-08/terepgyak-01-mb.jpg
Kép: 2020-08/terepgyak-01-mc.jpg
Kép: 2020-08/terepgyak-01-md.jpg